Nyílt nap

Egyesületünk nyílt napot hirdet 3-18 éves korosztály számára (előképzettséggel, vagy anélkül) két turnusban!

A nyílt napon résztvevők akár versenyzői csoportjainkba is bekerülhetnek!

A foglalkozás keretein belül betekintést nyerhetnek az egyesület által gyakorolt két sportágba, az akrobatikus tornába és szertornába. Megismerhetik az edzőket, versenyzőket, bemutatók során láthatják miből is áll egy versenygyakorlat. Lehetőség nyílik arra is, hogy minden kislány és kisfiú megismerhesse közelebbről a tornaszereket egy a szakképzett edzőink által irányított játékos foglalkozás során. Egyesületünk fontosnak tartja az élsport mellett a hobbi, illetve másodosztályú tornát is, ezért olyan gyerekek jelentkezését is szeretettel várjuk, akiket elsősorban nem a versenyzés motivál. Edzőink természetesen minden kérdésükre készséggel válaszolnak a foglalkozás ideje alatt. A programon való részvétel előzetes jelentkezéshez kötött!

A zavartalan foglalkozáshoz feltétlen hozz magaddal:

  • Sportos felső, alsó, ami nem gátol a mozgásban
  • Váltócipő, papucs, a teremben zokniban, illetve mezítláb szabad tartózkodni
  • Innivaló, kulacs, a teremben nem üzemel büfé
  • Hosszú haj esetén hajgumi

Időpont: 2019 Június 8. Szombat

  • 3-6 évesek 13:00-14:30
  • 7- éves kortól 15:00-16:30

Helyszín: Balance ATC Tornacsarnok, 1116, Budapest, Gyapot u. 9. A terem előtt és az Építész utcában ingyenes parkolásra van lehetőség.

Hoppá! Az űrlap nem található.

Balance Akrobatika és Torna Club
Scroll to Top